TOLLPIHÉK

Írta: Pillár Napsugár

 

Szereplők:

Kimmy

Michael

Krisztyan

Hanna

Mimi

Lana

Pedro

 

 

Minden újszülött a fényben születik, de életük a sötétségben ér véget. Az hogy a halál után hova kerülnek talán mind megíratott és változtathatatlan tény.

 

A történet 2006 nyarán kezdődött, semmit se sejtetve arról, hogy az események hullámai egy életet változtatnak meg örökre.

 

Kimmy Smancz, egy átlagos 16 éves lány, szokásos napi teendőit végezte, mikor az ajtó kinyílt, és a meleg nyári szellő végigsimogatta hosszú gesztenyebarna göndör fürtjeit.  Ekkor még nem sejthette, hogy ez az aprócska szellő, a sors akaratának hírnöke. Elindult hát hogy a fülledt meleg levegőt kizárva otthonából, az ajtót becsukva, ismét a légkondi hűvös fuvallatait élvezve próbálja magát rávenni Newton törvényeinek elsajátítására. Ám amint az ajtóhoz ért, egy fiatal fiút pillantott meg. Valami bizsergést érzett legbelül, valami késztető erőt arra, hogy szokásos, unalmas napi teendőit megszakítva felvegye fekete napszemüvegét, kilépjen a légkondi hűtött szobából a forró nyári naptól izzó utcára. A fiú még mindig látható volt, fekete, vállig érő tincsei még látszottak az utcasarkon befordulva. Kimmy pedig elindult követve az ismeretlen, fura, de mégis sugárzó alakot. Az utcák egymás után tűntek el a semmibe, miközben ő is egyre távolabb került otthonától. Hamarosan a város végén találta magát, az óceán világoskék hullámai mellett haladva. Engedett a hideg végtelen csábító hívogatásának, így ruhástól futott bele a horizonton is túlnyúló kékségbe. Érezte amint a jéghideg hullámok lehűtik a napsugaraktól felhevült testét, így elindult a part felé. Csodálkozva vette észre, hogy egy kerekre nyílt zöld szempár figyeli aggódva mozdulatait. A zöld szempár pedig a titokzatos fiú birtokában áll. Mikor kiért a partra, a fiú zavartan szólalt meg:

- Szia! Krisztyan Smith vagyok. Nemrég érkeztem ide Paramariboba New Yorkból. Épp erre jártam, amikor azt hittem beleestél a vízbe és nem tudsz úszni, azért kapálózol olyan hevesen. Már épp készültem megmenteni az életed, amikor kiértél ide a partra.

Kimmy csodálkozva hallgatta úszótudományának becsmérlését a New Yorki újfiútól. Nem tetszett amit hallott: ,, nem tudsz úszni”…,,kapálózol”… De belátta hogy vízben való mozgása nem épp egy hableányra emlékezteti az embert, hanem sokkal inkább valami kalapácsra, ami folyamatosan süllyedne a rajta lévő kőtömeg miatt ha nem tartaná fenn a fából készült nyele. Ő is folyamatosan süllyedne, ha nem csapkodna karjaival, mint valami kis kolibri, a virágok felett. Így kicsit duzzogva mutatkozott be ő is, miközben elhatározta, hogy a neten fogja korrepetálni magát a vízben való mozgás terén. Így szólt:

- Szervusz! Engem Kimnek hívnak. Igazi őslakos vagyok itt Paramariboba. És igazán figyelmes, hogy meg akartad menteni az életem, de mint láthatod, igazán ura vagyok a helyzetnek.

- vagy inkább úrnője!- nevetett Krisz.

Ekkor már Kim is rájött, hogy túlreagálta a helyzetet, és pirulva mosolygott a helyes srácra. Majd elköszönt és hazafelé indult, mikor eszébe jutott, hogy az utcák csak jöttek mentek és elhaladtak mellette, de nem igazán tudja merre is van az otthona. És úgy gondolta a helyzet is csak nehezen lehetne kínosabb, így Krisz után kiabált és megkérte kísérje el legalább a város számára ismertebb részéig. Mert hát őslakos ide vagy oda, a városnak ezen az elhagyott partszakaszán nem szokott járkálni. E mondat hallatán hősies mosoly jelent meg a 18 éves újfiú arcán és egészen Kim otthonának utcájáig kísérte őt, majd elköszöntek, és Kim folytatta Newton törvényeinek megtanulását. Több mint egy hét telt el, míg újra látta majdnem-megmentőjét, de nem beszéltek, Kim pedig kezdte azt hinni, hogy a kedves srác már el is felejtette őt. Újabb hét telt el, amíg újra találkoztak. Krisz rajz-szakkörre jelentkezett, és Kim mellett volt épp szabad hely. Meg az első padba, de Krisz Kim mellett döntött. Ügyesen rajzolt, látszott, hogy tehetséges, de észrevehető volt, hogy nem képezte magát eddig így nem pontos mértani, helyes arányokkal rendelkező alkotások, hanem amolyan eredendően a hibáival együtt szép képek születtek. Már 3 hete ültek egymás mellett, amikor elkezdtek beszélgetni. És mintha csak ők ketten lennének, megszűnt számukra a világ. Rengeteg közös témájuk volt. Meséltek egymásnak a gyerekkorukban elkövetett rosszaságokról meg arról, hogy milyen felnőttek szeretnének lenni. Kim festő vagy divattervező szeretne lenni, de szülei akarata szerint orvosnak készül. Krisz pedig híres énekesként vagy hegedűsként képzelte el felnőtt korát, de számítástechnikát tanul, hogy biztosan meg tudja állni a helyét az életben. A percek elfutottak az órák pedig elkergették egymást, így véget ért a rajzszakkör és indultak haza. Krisz búcsúzóul felajánlotta Kimnek, hogy szívesen megtanítja úszni, ha szeretné.  A lány pedig szívesen elfogadta helyes tanítómesterének szívességét, és másnap már Krisz után szelte az óceán hullámait. Vagyis szelte volta, ha olyan könnyeden mozgott volna a vízben, mint újdonsült mestere. De ahogy teltek a napok, úgy lett egyre ügyesebb tanítvány, aki már nem is tanítvány volt szinte, hiszen a nyár végére már olyan könnyeden mozgott a vízben mintha az lenne az otthona.  Egyre több időt töltöttek egymás társaságában. Krisz minden nap megvárta Kimet az iskolánál, majd hazakísérte, és délután fél 4-kor elment érte, hogy úszni taníthassa. Így teltek el a napok. Ahogy az idő egyre hűvösebbre fordult, úgy lettek az egymás iránti érzelmeik egyre forróbbak. Mikorra az ősz beköszöntött már kézen fogva sétálgattak az óceán partján. Kim élete első szerelme volt Krisz, aki viszonozta a lány érzelmeit, tisztelte és szerette őt. Egy hónap után megtörtént az első csók is, ami mint minden lány életében, Kim életében is örök emlék marad, amire szívesen emlékszik vissza a szomorúbb napokon. Boldogan teltek az ifjúpár napjai. Mindkettőjük élete kiteljesedett, és úgy gondolták, hogy minden problémát le fognak ketten küzdeni, és semmi sem állhat közéjük.

Ám egy borús őszi napon, mikor Krisztyan Kimhez indult, az eső szakadni kezdet. A fiú felgyorsította lépteit, és egyre jobban sietett élete szerelméhez. Már a lány otthonával szemben állt, amikor lelépett a járdáról és, egy az esőtől semmit se látó autó jelent meg mögötte. Csak pár méter hiányzott ahhoz, hogy átérjen az úton, de a kocsi nem lassított, és elütötte a fiatal fiút. Egy csattanás, és a fiú már az út közepén tátongó esővízzel telt tócsában feküdt. Ekkor Kim meghallotta a csattanást, kirohant, de mire odaért a fiúhoz, az már ájultan feküdt a vértől pirosló tócsában. Az ijedt autós azonnal hívta a mentőket, miközben Kim próbálta eszméletlen párját kiemelni a vöröslő tócsából.  A mentők és rendőrök perceken belül megérkeztek, Kriszt egy hordágyra fektették, betolták a mentőautóba és szirénázva indultak a kórházba, miközben a rendőrök a kocsi sofőrjének adatait vették fel. Kim is a mentőben utazott, szerelme kezét fogva beszélt hozzá, hogy tartson ki, minden megoldódik, és ne hagyja el őt. Három napig nem mozdult el a mindig boldog fiú mellől, aki most sápadtan feküdt egy fehér korteremben, miközben csövek lógtak ki belőle. Így telt el három nap, amikor egy élesen sípoló egyenletes hang szakította félbe a halotti csendet. Majd ápolók és orvosok rohantak be a csendes szobába, Kimet pedig kivezették. Hosszú percekig semmi nem történt, aztán egy orvos együttérző tekintete Kimre tévedt, és közölte a rettenetes hírt.

- Krisztyan Smith 2006 szeptember 13-án pénteken 3 óra 13 perckor életét vesztette.

Kim még nem fogta fel, hogy mit is mondott az orvos amikor belépett Krisz szobájába, de őt már nem találta ott. Az ápolók sürgő-forgó tömege távozott, és nem maradt más, csak egy üres fehér ágy, rajta egy hófehér tollpihével.  

 

Kimmy csak napokkal Krisztyan halála után kezdte megérteni, hogy hiába várja a fiút, már nem fog megérkezni. Nem fogja többet azt hallani tőle, amikor szél- zilálta fürtjeit próbálta rendbe rakni, hogy ,, szép vagy úgy, ahogy vagy!”. Nem fogja többet megcsókolni és soha többet nem fogják sötétedéskor a Göncölszekér csillagait keresni a végtelen égbolton.

 

Ahogy teltek a napok úgy érezte egyre jobban szerelmének a hiányát. Magányos napjain pedig barátnői se sokat tudtak segíteni. Kim eltaszította magától a világot, mert úgy érezte a világ is kitaszította magából azt, akit ő mindennél jobban szeretett.

 

Hanna, Mimi és Lana minden nap meglátogatták, és próbálták elterelni gondolatait arról a szörnyű napról. Mindent megtettek, hogy segítsenek átjutni élete ezen nehéz időszakán, de Kim minden igyekezetük ellenére mély depresszióba fordult. Napokon át sírt, majd olyan volt, mint aki nem is él. Már hetek teltek el, amikor sikerült elvinniük sétálni iskola után. De Kim, aki régebben mindenben látott valami szépet, most csak a járdán tátongó tócsákat látta, amikben több mint egy hónappal azelőtt Krisz a halál kapuját találta.

Több mint fél év telt el Krisz életének elmúlása óta, de Kimmy bánata nem enyhült. Depressziója pedig egyre mélyült. Már nem is beszélgetett, csak hallgatta, hogy barátnői miket mondanak. Nem reagált semmire, kiüresedett. Mintha bezárta volna minden érzelmét egy kis lakattal zárt ládikóba, hogy megvédje azt minden fájdalomtól, amit az élet okozhat neki.

Egy nap azonban Hanna egyedül látogatta meg gyerekkori barátnőjét. Látta, hogy bárhogy is próbálja megvigasztalni Kimmyt, semmit sem használnak szavai. Ekkor így szólt:

- Látom, hogy ezt a veszteséget nem tudod elviselni. Ha így folytatod, senkivel se teszel jót. Nemcsak a barátaid távolodnak el tőled, hanem magadat is tönkreteszed! Nézz magadra! Már vagy napok óta nem ettél semmit! Sétálni se mész el soha se! Olyan sápadt vagy, hogy rossz rád nézni! Mintha nem is ebben a világban élnél úgy viselkedsz! Olyan rosszul festessz, hogy bármelyik horrorfilm főszerepét elvállalhatnád, mert mintha rád öntötték volna!

- Köszi Hanna! Igazán kedves! Jó hallani, hogy mi a véleményed rólam…tényleg…köszönöm…- válaszolta érzelemmentes arckifejezéssel gépiesen Kim.

- Ezt már nem tudom nézni! Én ehhez nem vagyok elég erős! Értsd meg, hogy már nem csak te szenvedsz, hanem mi mindannyian szenvedünk miattad! Hova tűnt a régi életvidám Kim?! Hova tűnt a legjobb barátnőm?!- fakadt ki magából sírva Hanna.

- Elveszett… Örökre elveszett… Jobb, ha beletörődsz Hann’!- mondta egykedvűen, a padlót nézve Kim.

- Hát jó… ha úgy döntöttél hogy jobb neked így egyedül,….- és Hanna hangja elcsuklott. Majd könnyeitől fuldokolva becsapta a ház ajtaját, és zokogva elfutott.

Ekkor felállt Kim és elindult az óceánhoz, arra a távoli kis partszakaszra ahol Kriszt először látta közelről. Elindult oda, hogy véget vessen szomorú, és kilátástalan életének.

Az utcák, -mint azon az első napon- sorban tűntek el mellette, míg az egyik sötét zsákutcából egy hosszú fekete kabátos, mosolygós alak lépett oda hozzá. Meglátta Kim könnytől vöröslő szemeit és így szólt:

- Szervusz nagylány! Látom veled is kellően elbánt az élet. Hidd el tudom milyen az amikor már nincs kiút. Nekem is volt egy időszak az életemben, amikor jobbnak láttam ha meghalok. De aztán egy alak segített és azóta is hálás vagyok neki. Azóta nem vagyok szomorú, sőt soha olyan boldog és szabad nem voltam mint akkor.

- Nem hiszem hogy a maga jótevője nekem is gyógyírt találna a problémámra. És azt se hiszem, hogy magának bármikor is lettek volna olyan fájdalmai mint nekem!- csuklott el most már Kim hangja is.

Ekkor egy kis zacskót vett elő a férfi, és Kimnek nyújtotta. Együttérzően ránézett a lányra és odasúgta neki:

- vedd csak el! Ha megkóstolod, minden problémád megoldódik. Megvilágosodsz és rájössz, hogy nincs miért bánkódnod!

- Kim bátortalanul odanyúlt a csöppnyi zacskóért, és óvatosan belenézett. Sejtette, hogy mi az amit a kezében tart, de úgy gondolta semmi veszíteni valója nincs. Így megkóstolta, majd belélegezte a fehér port és hamarosan érezte ahogy elszállnak gondjai.  Ez volt az a pillanat, amikor élete olyan fordulatot vett, mely után nem volt megállás a lejtőn. Napjai boldog bódulatban teltek. A problémái tényleg elmúltak, hiszen azt se tudta ki is ő. Minden lépését az anyag szabta meg. Elfelejtette, hogy mi az, ami miatt ő szomorú volt, de nem tudta azt se mi miatt boldog. A rózsaszín köd egész elméjét behálózta és ő maga egyre inkább elveszett benne. Majd mikor enyhült a tudatlanság édes hálója, fekete árnyak marcangolták őt. A fájdalom elborította, és a kínok közüli szabadulásra az egyetlen megoldást a tű jelentette. Már fortyogott a kanálba rakott boldogság, már dagadt a vénája és egész énje kívánta az anyagot, az álmokat.

Legjobb barátja Pedro, a drogárus lett. Minden héten találkoztak, és nemegyszer együtt élvezték az álmok szőtte képzelt csodát. Örök és felbonthatatlan szerződést kötött az ereiben száguldó narkotikummal, és ez a barátság egyre erősödött az idő múlásával. Mindenét elvesztette úgy, hogy észre se vette, hogy semmije sem maradt. A barátnői se tudták nézni, és elviselni, hogy ilyen tehetetlenek. Mindent megpróbáltak, de a helyzet nem javult. Kim az extázira cserélte őket. 18 éves korára mindenét eladta és minden pénzét élvezete egyetlen forrására költötte. Pedro támogatta őt. Már nemcsak mint kuncsaft érdekelte a lány. A két év alatt már másképp kezdett érezni iránta. A 24 éves fiú megvédte őt az általa rossznak vélt dolgoktól, de egyre többet várt cserébe. Kim pedig olyan elvarázsoltan élt, hogy fel sem fogta környezete terveit. Boldognak érezte magát a színes világban, ám egy nap Pedro csókkal próbálta boldogabbá tenni Kim egyébként is boldog önkívületlenségét. Ám Kim abban az egyben biztos volt, hogy ő ezt nem akarja, így eltaszította magától.

Pedro még egy ideig próbálkozott, de nem jutott eredményre, így bosszúból nem adott el több anyagot Kimnek. De a lány nem tudott anélkül élni, így engedett a fiú vágyainak. Ám az utolsó pillanatban rendőrök érkeztek és letartóztatták őket.

 

Kim és Pedro hamar elvonóra kerültek egymástól kellően messze. Ahogy Kimmy szervezetéből ürült az anyag, úgy lettek egyre elviselhetetlenebbek a testi és lelki fájdalmai egyaránt. 2 hét elteltével új orvost kapott a 22 éves Michael személyében. Hamarosan nemcsak az orvosa lett Michael, hanem legjobb barátja is. Kim mellett volt a legnehezebb időkben, amikor a lány kétségbeesetten akart visszamenekülni az extasi világába. Mellette volt, amikor mély depresszióba süllyedt vissza a lány. Meghallgatta a történetét és segített megbékélni a sorsával.

Kim egy év elteltével, 19 évesen került ki az intézet falai közül, Michael azonban nyomon követte napjait és hetente többször is meglátogatta. Sokszor segített neki megoldani a problémákat, így Kim élete sikeresen rendeződött. Kim érzései pedig egyre hevesebbek lettek megmentője iránt, és Michaelnek se volt közömbös a lány. 6 hónap telt el, amikor Michael megkérte Kimmy kezét.:

- Kimmy, szerelmem! Mióta is ismerjük mi egymást?- kérdezte mosolyogva.

Kim elgondolkodott a kérdésen és megállapította, hogy már nagyon régen:

- Több mint két és fél éve. De miért kérdezed?- és gyanakodva nézett a fiú felé.

- Mert úgy gondolom, hogy két és fél év elég hosszú idő ahhoz, hogy két ember megismerje egymást. Hosszú ideje ismerlek, és jobban szeretlek, mint bárkit a világon. Nem tudnám nélküled elképzelni az életem, és nem bírnám elviselni a hiányod. Soha olyan boldog nem voltam, mint amióta megismertelek. Szeretnék minden reggel a Te mosolyodra ébredni, és úgy lefeküdni, hogy a Te szemedben látom az égbolt fénylő csillagait. – mondta Michael, majd letérdelt és így folytatta vallomását:

- Kimmy Smancz! Hozzám jönnél feleségül?- majd farmerja zsebéből elővett egy kis ékszeres dobozt, kinyitotta és a napsugarak megcsillantak a két gyűrűn.

- Boldogan! – felelte Kim. Michael felhúzta az ujjára a gyűrűt, Kim pedig boldogan ugrott a fiú karjaiba. Hosszú percekig tartó boldog csók követte az eseményeket.

A következő hetekben mennyei boldogságban szervezték a közelgő mennyegzőt. Úgy gondolták, náluk boldogabb emberek nem is léteznek. Összetartottak és együtt legyőztek minden akadályt. Már csak 2 hét volt az esküvőig, amikor Michael rosszul lett. Bement a kórházba, ahol megállapították, hogy rákos, és a kemoterápia napokon belül esedékes. Kim ismét reménytelenül érezte magát. Az esküvő is el lett halasztva, ő pedig minden idejét vőlegénye ágya mellett töltötte.

Michaelnek egyedüli reménye Kim volt, aki nem tágított mellőle, és minden kezelés után csókokkal halmozta el kedvese egyre fehérebb arcát. Hosszú szőke tincsei is kihulltak, már csak a tengerkék szemei emlékeztettek régi önmagára, de azokban a szemekben olyan élni akarás ragyogott, akkora erő, amekkorát az ember csak nehezen tud elképzelni. Hosszú hónapok teltek el ilyen szenvedésben, de a kezelés hatásosnak mutatkozott. Úgy tűnt minden rendbe jön, amikor újabb csapás sújtotta a párost. Kim épp a kórházba sietett, amikor egy figyelmetlen kamionos száguldott felé. Már semmit se tehetett, pillanatokon belül szörnyethalt. A sorsa bevégeztetett.

 Mindent elborított a vér, a kamionsofőr pedig hiába hívta a mentőket, ők már semmit se tehettek. Az úton hamarosan egy fehér tollpihe jelent meg, amit a szél hamar tovafújt.

 

Hamarosan Michaelhez is eljutott Kim tragédiájának híre. Állapota drasztikusan romlani kezdett, és pár nap múlva követte szerelmét a túlvilágra. Kórtermének ablaka előtt elrepült egy tollpihe, amihez az Ő halála után maradt pehely is csatlakozott.

 

A sors iróniája megmutatkozott. Ha az emberrel jobb dolog már nem is történhet, történik vele valami tragikus. Ha létezik menny, és léteznek angyalok, Ők mindketten angyalokká válnak. Mert bár az élet tréfája gonoszra sikerült, talán a halál oltalmat nyújt nekik. Talán rátalálnak a boldogságra, és odaérkeznek, ahova mindig is vágytak.

 

Oldal: *Tollpihék*by Sugi
Mert a rastaszív örökké dobog^^ - © 2008 - 2024 - a-rastasziv-orokke-dobog.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat